köszönöm

mindenkinek
mindent
legfőképp neked

lépek és szólsz
néha megszólalok én is
nem tudom mi az arány.
nem nevezhető párbeszédnek, mert valamelyikünk h

ismételt séták

lépek és szólsz
néha megszólalok én is
nem tudom mi az arány.
nem nevezhető párbeszédnek, mert valamelyikünk mindig hallgat.
rossz ez így, sokszor kudarcként élem meg.
ilyenkor nem lépek tovább, csak óvatosan, nehogy kivetnivalót találjanak benne.
lépek
és mondom a magamét
halkan
annyira, hogy nem hagyja el hang a számat.
és még egy lépés
ülve
katt, katt, katt
kopp, kopp, kopp,
mégiscsak párbeszéd ez.

nagyszüleim

álmodni azt, hogy felkelsz
bambuszroló, bárhol lehet, de ez nem bárhol van
ott van
nagyapáddal álmodoztál erről, beleívódott a szürkeállományodba
szóval beszűrődik a fény a bambuszon, próbálod kinyitni a szemed, de minek, tudod mi van kint
igen tudod
beszéltetek róla sokat
felsoroltátok az állatokat, zebrák. zsiráfok, oroszlánok, hiénák......
de most ott van az árnyékoló mögött
a Kilimandzsáró
hósipkája kilátszik a ködpára fölé tornyosul
és igen,
mint mikor Noé terelgeti az állatokat a bárkára mind ott vannak.
ki kellene nyitni a szemem
látnom kellene mindezt
de csak egy kép.
régi szemlélődéseim lenyomata
de lehet, hogy nem is az enyém
hanem
a nagyapámé...

ismételten

Amikor aznap már harmadszor is szembetalálod magad vele, nem menekülhetsz, csak befogadod.
A részeddé válik.
Te döntesz, hogy szereted, vagy sem. Vagy ő dönt. Nem tudomásul venni. Igen, ez a megoldás, de lehetetlen. (bár ugye tudjuk, lehetetlenek nincsenek, éppúgy mint véletlenek)
Ismételten szembejön.
Próbálsz más utakon járni, megbújni, elrejtőzni, vagy éppen belesétálni a tömegbe, elvegyülni az emberek között, de előtted áll.
Akkor, és ott amikor éppen jól éreznéd magad.
ISMÉTELTEN.
Áll.
Feléd közelít.
Áthatol rajtad.
De ezzel, egy újabb hasadékot hoz létre, amelyből már rengeteg van.
Nem tehetsz semmit.
Te is állsz.
Egyre gyakrabban.
Azt veszed észre, hogy várod a találkozásokat.
Keresed azokat az utakat.
Szereted a sebeket önmagadon.
Hidd el.
Vége lesz egyszer.

masni

"... és soha sem tudható,
mikor nem látja senki őket,
mivé változnak át"

mindenkinek

εὐφορία

"Az eufória (görögül εὐφορία) az orvostudomány által meghatározott mentális állapot. A kifejezés a köznyelvben gyakran az intenzív boldogságérzet szinonimájaként fodul elő.

Az eufória pszichológiai vagy farmakológiai úton kiváltott felfokozott tudatállapot, amely többnyire nem tapasztalható meg természetes úton, külső behatás nélkül.^[1] Kivétel lehet néhány természetes élethelyzet, például orgazmus, amely előidézheti az eufória állapotát, többnyire igen rövid időre. Egyes mérgezéses állapotok és mentális betegségek is előidézhetnek hosszabb-rövidebb ideig tartó eufóriát.

Kémiai úton képesek intenzív eufóriát kiváltani a következő anyagok: alkohol, stimulánsok, opiátok, LSD, pszilocibin, MDMA."

forrás:Wikipédia

esőihlette

mondom, hogy meg van jelölve

válasz

mindig megkésve válaszolok
ez nem azért van, mert a racionalitásom kerekedne felül, hanem a lelassult érzelmi reakciók visszhangjainak érzékelése történik túlságosan lassan
egy héttel ezelőtt Kata azt kérdezte: Második kamaszkor?
így egy hét elmúltával határozottan állíthatom: Nem. Csak a maraton utolsó párszáz méterét sprintelem éppen!

mi lenne ha... /2/

belevillan, élesen a szemembe, sőt mögé is egy kicsit.
befelé látok.
látom amint a fény kivált valamit amely fájdalommá érik
először csak egy ponton, azután szétterjed
önszuggesszió
mind ezt tesszük
meggyőzzük magunkat
de pont a fájdalomról?
mi lenne ha...

idő

amerre járok az utak meg vannak jelölve,
vánszorgás
telik az idő

tisztára mosatik foltjaitól

ismételt meditációs gyakorlataim a kora reggeli utcán.
nézek tekintetekbe.
házfalakra,
utcakövekre,
kutyasétáltatókra,
kiöltözettekre és szürkeségbe burkolózókra,
szemétkupacra,
rozsdás rácsokra.
valaki folyamatosan mondja a szöveget, folyékonyan, mint ha meg lenne már írva és felolvasná.
nem zavar.
csak nézek.
Ki néz vissza rám?

szürke utca

vidámtalan és poros, hatalmas tátongó gödörrel, amelyből a homokszemcséket, a szél héha a szemembe, néha a számba fújja.
sétának tűnik, pedig nem az, útkeresés.
meditáció Pesten.
egy monoton magányos maraton, a teljes énnélküliség felé.
levetkőzöm ürességemet és tovább lépek
eldobom a szeretetemet és tovább lépek
nem gyűlölködöm többet, még egy lépés
elvetem a gyönyört és megbotlok a járdaszegélyben
megszabadulok a haragtól és kikerülöm a szembe jövő festőfiút, kinek a barna nadrágján végigcsepegett a fehér festék
kiirtom magamból a hiányt és csak a bennem lévő ürességre koncentrálok.
megérkeztem
itt vagyok

(beszállok az autóba, elintézek pár telefont, irány az iroda, egy újabb előadás, repülés Svájcba, majd értekezlet, piaci részesedés, jutalékos rendszer, nem fizet a partner......)

megérkeztem?

"vigyázz magadra"

kettőezernyolcjúliusnegyedike

feladatok

Azt hiszem a tehetetlenségből adódik.
Csak nézem a füstöt. Belélegzem.
Kavargó gondolataim széttöredeznek.
Szertefoszlik az emlékezet.
A szeretnivaló semmittevésre vágyom.
Felhőnézésre, napbanülésre, lombkoronaálomra.

mondjad ki

"égve felejtették"
és én boldog leszek ettől

csak ettől